A Szervezeti felépítés az Üzletszabályzat és a hozzá tartozó áruminősítés letölthető pdf formátumban.
A mezőgazdaság fejlődésének, valamint versenyképességének alapvető feltétele a modern piaci viszonyok megteremtése. A termelők egyik legnagyobb problémája a folyamatos termeléshez és a termelés fejlesztéséhez szükséges pénzösszegek biztosítása. A modern agrárpiaci viszonyok megvalósítása elképzelhetetlen megfelelő jogi és financiális intézményrendszer nélkül. Ezen feladatok ellátásának egyik fontos láncszeme a közraktár.
A közraktár olyan gazdálkodó szervezet, amely az árut szerződés alapján meghatározott időre letétként átveszi, és arról közraktári jegyet bocsát ki. Tevékenységét a közraktározásról szóló 1996. évi XLVIII. törvény szabályozza. A közraktári jegy az árut helyettesíti és az áru felett teljes rendelkezési jogot biztosít, egyúttal rendeletre szóló értékpapír, mely a váltójog szabályai szerint forgatható.
A CONCORDIA KÖZRAKTÁR Zrt. az általa kibocsátott közraktári jegyre kölcsönt is folyósít a közraktári jegy kibocsátásától számított 2 munkanapon belül, igen kedvező kondíciók mellett. A közraktári jegy fedezete mellett igénybe vehető zálogkölcsön mértéke az áruérték 2/3-a lehet. A hitelkihelyezés egyszerűsített eljárás szerint történik, részletes üzleti terv benyújtására nincs szükség. E mellett lehetőség van banki hitelfelvételre is, ugyanis a CONCORDIA KÖZRAKTÁR Zrt. által kibocsátott közraktári jegyre bármely kereskedelmi bank szívesen nyújt hitelt.
A CONCORDIA KÖZRAKTÁR Zrt. az ország különböző területén elhelyezkedő telephelyén, mintegy 400 ezer tonna saját tárolókapacitással, művi közraktározási rendszerével és színvonalas szolgáltatásaival kívánja ügyfelei igényeit maximálisan kielégíteni. Ezt garantálja munkatársaink szakképzettsége, fejlett műszerparkunk, valamint az 1998-ban megszerzett ISO 9001:2008-es minőségügyi tanúsítvány.
Szolgáltatásaink:
- gabonafélék és egyéb áruk közraktározása saját tárolóinkban,
- művi közraktározás,
- raktárak, tárolók bérbeadása,
- közraktári zálogkölcsönnyújtás,
- mikrokörzeti gabonafelvásárlás és értékesítés, a társaságunk leényvállalataként működő Concordia Integrátor Kft-n keresztül,
- minőségellenőrzés és -vizsgálat, minőség-tanúsítvány kiállítása, melyet a társaságunk keretein belül függetlenül működő Gabona Control végez. Az általuk kiállított minősítő bizonyítványt az EU tagállamai is elfogadják.
- szárítás (Szombathely, Lenti, Kisújszállás)
A közraktári jegyhez szükséges minőségtanúsítvány kiállításához az akkreditálással rendelkező minőségvizsgáló és ellenőrző GABONA CONTROL-t ajánljuk, mely tagja a GAFTA-nak és szoros együtt-működésben dolgozik a BALTIC CONTROL nemzetközi minőség-ellenőrző szervezettel.
A nagy tömegű szemes termény tárolására, raktározására a vállalat korszerű gabonasilói, csarnok-tárolói és tárházai állnak az ügyfelek rendelkezésére. A telepek közúti, vasúti ki- és berakodási lehetőséggel rendelkeznek. Pakson és Fadd-Domboriban dunai uszályba rakodási lehetőség is van.
Bérrakodások, illetve a termény közraktárból történő értékesítése során - ügyfeleink megbízása alapján - telepeink vállalják a fuvareszközök és a szükséges hatósági vizsgálatok megrendelését, a fuvarokmányok részleges kitöltését.
A társaság saját telepi közraktározási szolgáltatása mellett művi közraktározási szolgáltatást is nyújt ügyfeleinek, ezzel is bővítve a közraktárra vehető áruk körét.
A művi tárolás előnyei:
- a közraktározásra a letevő saját raktárában kerül sor,
- az árumozgatás és tárolás költsége ezáltal jelentősen csökken.
A közraktári szolgáltatás ezekben a tárolókban is biztosított, mivel csak olyan raktárakban vállalunk tárolást, melyek biztonsági, műszaki, minőségi és biztosítási szempontból megfelelnek a CONCORDIA KÖZRAKTÁR Zrt. előírásainak.
A Társaság legújabb szolgáltatása a közraktári zálogkölcsönnyújtás, mely esetben a kölcsönt a közraktár közvetlenül nyújtja a közraktári jegy birtokos számára. A kölcsön összege a közraktár által megállapított áruérték 2/3-a. Az áruérték meghatározásánál az aktuális piaci árak és a tőzsdei jegyzések az irányadók.
A közraktári zálogkölcsönnyújtás az alábbi előnyöket biztosítja az igénybevevő partnereknek:
- gyors és automatikus kölcsönfolyósítás akár: a közraktári jegy kibocsátásától számított 2 munkanapon belül,
- kedvező kamatozás,
- a piacszabályozással összefüggésben hozott állami intézkedések - esetleges kamattámogatás, tárolási díj támogatás - ilyen esetben is érvényesíthetők.
A Concordia Közraktár Zrt. a köztulajdonban lévő gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló törvény szerint az alábbi adatokat teszi közzé:
- vezetői adatok
- vezetői adatok (jogviszonyuk megszűnik, megszűnt)
-
szerződések (Concordia Kereskedőház Kft.)
-
szerződések (Concordia Integrátor Kft.)
|
| Vissza |