![]() |
CONCORDIA Kereskedőház Kft. |
A Concordia Kereskedőház Kft. létrehozását az a törvényi előírás tette szükségessé, mely szerint a Közraktárak közvetlen kereskedelmi tevékenységet nem folytathatnak, ugyanakkor működésük kapcsán ez az igény folyamatosan felmerül.
Feladatunk, hogy a Concordia Zrt. - aki közel 100 %-ban tulajdonos -, infrastruktúráját, kapcsolatrendszerét és financiális erejét kihasználva a gabonakereskedelem szereplőivel együttműködjünk.
A Concordia Kereskedőház Kft. sikeresen kapcsolódott be 2005. és 2006. évben a az európai intervenciós feladatok végrehajtásába, elsősorban a felajánlók előfinanszírozási igényeinek kielégítésével. Mára azonban a gabonapiaci helyzet kínálatiból, keresletivé változott. A 2008/09 szezonban az intervenciós értékesítés egy volt a piaci értékesítési lehetőségek közül kukorica és árpa esetében.
A Concordia Kereskedőház Kft. a megváltozott piaci viszonyokra reagálva azt tekinti kiemelt fontosságú feladatának, hogy az anyavállalat raktározási, vagon és uszályrakodási lehetőségeit kínálja partnereinknek.
A malom és takarmányipari cégeknek is szeretnénk olyan biztonságos, a közraktározásra alapuló konstrukciókat nyújtani, amellyel előnyösen tudják a készleteiket mind minőségben, mind mennyiségben biztosítani.
A Concordiai Kereskedőház Kft. célja az, hogy olyan piaci részesedést szerezzen a magyar mezőgazdasági kereskedelemben, amely egészséges és szilárd alapot jelent a Concordia Zrt. további, hosszú távú fejlődéséhez megváltozott piaci viszonyok között.
Információ:
Otrok György ügyvezető igazgató
Telefon: 456-3416, -3417, -3418, -3408
Telefax: 456-3410, -3420
E-mail: kereskedohaz@concordia.hu
|
| Vissza |
